Moldova György dedikált nálunk

Olajág Otthonok

Az Olajág Otthonok (olajagotthonok.hu) zuglói intézményében Moldova György, Kossuth-díjas magyar író volt vendégünk. A népszerű író kivételes méretű érdeklődést vonzott, s nézőközönsége, az idősotthonok lakói megkülönböztetett figyelemmel hallgatták előadását, mely nagy hatással volt minden résztvevőre.

A szerző az egy óra hosszú beszélgetés után dedikálta könyveit, amelyből a legújabbat, a nyugdíjasokról készült riportot tartalmazó „Kegyelemkenyér” című alkotást a helyszínen is meg lehetett vásárolni.
A Nemzeti Színházban jártunk, Tompos Kátya Művésznővel beszélgettünk

Kívánságlista programunkon újabb vágyat válthattunk valóra, amikor a Nemzeti Színházba látogattunk és megtekintettük az Éden Földön – Hani Istók Legendája című előadását. De nem csupán a magas szintű előadás örömét tudtuk lakóink számára biztosítani, hanem utána egy személyes találkozást a darab egyik főszereplőjével, Tompos Kátya Művésznővel, aki épp aznap tartotta a születésnapját.

Az Olajág Idősek Otthonainak lakói először kissé félszegen, majd egyre inkább felbátorodva kérdezgették a Művésznőt, aki mindenre készségesen válaszolt. A Művésznő érdeklődéssel hallgatta az idősotthon egyik lakóját, aki az 1930-as években szintén a Nemzeti Színházban kezdte meg színésznői pályafutását.

Print Friendly, PDF & Email